IZRAELI GAZDASÁG

Hírek, érdekességek az izraeli gazdaságról

Öt izraeli startup is középdöntős az ENSZ első turizmus versenyén

2018. szeptember 27. 16:03 - Israeli Embassy

Az ENSZ a turizmus világnapja (szeptember 27.) alkalmából idén először hirdetett startup versenyt. A megmérettetés középdöntőjébe 20 high-tech vállalkozás került, amelyek közül öten izraeliek.

Az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO) tavaly júniusban hirdetett versenyt a Spanyolországban és Dél-Amerikában piacvezető, Globalia nevű turisztikai szolgáltatóval. A nemzetközi turisztikai startup versenyre több mint 1.000 cég jelentkezett, 132 országból. Öt izraeli technológiai startup is megmérettette magát. Valamennyien tagjai az izraeli turisztikai startupokat tömörítő Israel Travel Tech Startups (ITTS) szövetségnek. A középdöntőre a mai Budapesten kerül sor.

tel_aviv_beach.jpg

Tel-Aviv tengerpartja a jövő turistájának is nagyszerű élmény lesz

Az egyik izraeli startup a 2016-ban alapított Pruvo. Technológiájuk a szállodai szobák árait monitorozza. Hét nyelven elérhető szolgáltatásuk az, hogy jelzik az ügyfeleiknek, ha leesett egy szoba ára, ezzel pedig lehetőséget biztosítanak az újrarendelésre és a spórolásra. Ügyfeleik eddig 1,4 millió dollárral fizettek kevesebbet.

A SeeVoov platformján videókat nézhetünk egy-egy városról, amelyek alapján könnyebben tudunk dönteni a következő úti célunkról. Az utazás részleteit az applikációjukon keresztül tervezhetjük meg.

A Howazit B2B szolgáltatást nyújt 24 országban 2.000 partnerének, köztük piacvezető légitársaságoknak és étteremláncoknak. Platformjuk abban segít, hogy a szolgáltatók azonnal kapcsolatba lépjenek az ügyfeleikkel, ha valamilyen probléma adódik, és közösen megoldják azt.

A Refundit számítása szerint a visszaigényelhető áfa 90 százaléka nem kerül vissza a turistákhoz a bonyolult ügyintézés miatt. Applikációjuk az áfa visszaigénylést könnyíti meg.

A Wishtrip a közösségi médiához hasonlóan információkat oszt meg egy-egy utazásról, útvonalról, turista látványosságról. A felhasználók a közzétett információkból és mások tapasztalataiból tervezhetik meg a következő utazásukat.

A technológiának köszönhetően a jövő turistája valószínűleg már nem fog útikönyvekkel és térképekkel várost nézni, de az applikációkon keresztül érkező információk ugyanolyan hasznosak és érdekesek lesznek, mint offline társaik, ha élvezni szeretnék az utazást.

Szólj hozzá!

A kudarcból is hasznot húznak

2018. szeptember 20. 14:12 - Israeli Embassy

Nagyhatalom. A kényszer, a kockázatvállalást ösztönző kultúra, valamint a kormány és a kockázati tőke szimbiózisa tette Izraelt innovációs nagyhatalommá - beszélt a siker összetevőiről Danny Biran, az Izraeli Innovációs Hatóság alelnöke a Manager Magazin 2018.szeptemberi számában.

Az öntözés területén számos innováció származik Izraelből, mert az ország vízhiánnyal küzd, de sok technológiai újítás indult a hadseregtől is, mert Izrael a világ egyik legveszélyeztetettebb országa. Segít a kockázatvállalást támogató kultúra is. Ha sikeres akarsz lenni, muszáj kockáztatnod, de nem tudsz kockázatot vállalni, ha a bukástól való félelem vezérel. Az országban pedig nem félnek hibázni. Tavaly 600-zal nőtt a startupok száma: 1400 jött létre és 800 szűnt meg, ám a becsődölt vállalkozások dolgozói közül sokan már egy új cégnél fejlesztenek. „Ha korábban egy becsődölt startupnál dolgoztál, nálunk ezért senki nem tekint vesztesként rád. Valószínűleg tanultál a hibádból, talán nem is a te hibád volt, csak kockáztattál, ami jó.” Ez az izraeli kultúra része, amit Danny Biran, az Izraeli Innovációs Hatóság alelnöke szerint nehéz másolni. A harmadik sikertényező a kormány és a kockázati tőke gyümölcsöző kapcsolata, amit az utóbbi évtizedekben fejlesztettek tökélyre. A kilencvenes években még egyáltalán nem volt jelen a kockázati tőke Izraelben. Ekkor a kormány elindított egy tőkebevonzó programot 100 millió dolláros állami kerettel, amely olyan sikeresnek bizonyult, hogy a kockázati tőke értéke tavaly már meghaladta az ötmilliárd dollárt.

danny_biran_in_mnedzser_magazin.jpg

„Nem számít, ha a legjobb tech cég vagy Izraelben, az egész világon a legjobbnak kell lenned”

Bár alapkutatásra az állam is áldoz, a finanszírozást alapvetően a magántőkére bízzák. Az állam csak ott avatkozik be, ahol a piac egymaga nem boldogul, ahol a privát befektetők nem szívesen vállalnak rizikót, mert hosszabb idő kell a nyereség kitermeléséhez. Ilyen terület a mezőgazdaság, az élettudományok vagy az egészségügy. De az állam ekkor is projekteket és nem cégeket támogat. Más tehát a kockázati profiljuk és az időhorizontjuk, éppen ezért jól kiegészítik egymást a kockázati tőkével, a szinergiából pedig az egész gazdaság hasznot húz. Még a kudarcból is. Az elvégzett fejlesztések, az új technológia, a tapasztalat ugyanis nem vész el, ha egy starup becsődöl. A tudás hasznosítható egy másik helyen, a folyamatból tovagyűrűző hatás révén a gazdaság végső soron profitál, ezért magas a bukási arány mellett is megéri a startupszférát támogatni.

És hogy mik a tipikus buktatók? Az innovációs projektek magas kockázatúak, előfordul, hogy a piac még nem elég felkészült a technológiára. Emellett az izraeli piac – a magyarhoz hasonlóan - nagyon kicsi. „Nem számít, ha a legjobb tech cég vagy Izraelben, az egész világon a legjobbnak kell lenned” – hangsúlyozza Biran. A nyereségességhez exportálni és növekedni kell, mert a globális piacon mindenki mindenkivel versenyez. „Egyértelmű, hogy Magyarországnak vannak innovatív szakemberei” – mondja Danny Biran. Szerinte már most is vannak jó magyar startupok és egyetemek, s egy innovációra fókuszáló kormány.  Ha a kockázati tőke támogatásával kialakít egy befektetői ökoszisztémát, bárkivel felveheti a versenyt.

Az Izraeli Innovációs Hatóság alelnöke lát potenciált a magyar gyártóiparban, mert az ágazatnak világszerte szüksége van olyan technológiákra, mint az IoT, ipar 4.0 vagy az előrejelzésen alapuló karbantartás. Kitörési pont lehet a járműtechnológia is, az önvezető autók magyarországi tesztelése izraeli szemmel is fontos terület, nemcsak azért, mert technológiai és szabályozási kérdés is egyben, hanem mert Izraelben több cég is foglalkozik önvezető járműtechnológiai fejlesztéssel, így lehetőség kínálkozik az együttműködésre. Az innovációs piacon tehát teremhet babér a magyaroknak is, de az izraeli modell másolása helyett a saját útját kell megtalálniuk a sikerhez.

menedzser_magazin_cimlap_2018_szeptember.jpg

A blogposzt forrása: Manager Magazin, 2018. szeptember, 60. oldal, szerző: Kadlót Tibor

Szólj hozzá!

Izrael az 5779-es év kezdetén

2018. szeptember 13. 13:05 - Israeli Embassy

A zsidó újév elején érdemes megnézni Izrael legfontosabb népességi adatait:

israel_in_numbers_5779.jpg

  • jelenleg 8,9 millióan élnek az országban,
  • az elmúlt évben 175 ezer újszülött jött világra,
  • a várható élettartam a nők esetében 84,6 év, férfiaknál pedig 80,7 év,
  • az izraeliek 89 százaléka elégedett az életével,
  • 26 ezren érkeztek Izraelbe egy év alatt.

 

 

Szólj hozzá!

Hírek, érdekességek

2018. szeptember 06. 12:49 - Israeli Embassy

Agráregyezetés

Yossi Amrani nagykövetet a hivatalában fogadta Nagy István agrárminiszter. Megbeszélésükön a két ország közötti mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozások és piaci lehetőségeiről tárgyaltak. Megegyeztek arról, hogy a magyar és izraeli szakterületek együttműködésében kiaknázatlan lehetőségek vannak, és mivel jó a munkakapcsolat a két ország kutatási intézményei között, a technológiatranszferre és szakértőcserékre érdemes hangsúlyt helyezni.  yossi_amrani_with_istvan_nagy_minister.jpg

Yossi Amrani nagykövet és Nagy István agrárminiszter (Fotó: Pelsőczy Csaba/AM, kormany.hu)

 

Jelentős üzleti tranzakciók 

Január óta több mint 16.5 milliárd dollár értékben került sor vállalatértékesítésre Izraelben. A több mint 60 tranzakció közül érdemes számba venni a legnagyobbakat.

  • SodaStream: a PepsiCo Inc. 3,2 milliárd dollárért vásárolja meg az otthoni szódagépeket gyártó izraeli SodaStream International céget. Az akvizícióra már mindkét vállalat igazgatótanácsa rábólintott, ám a tranzakcióról még szavazniuk kell a SodaStream részvényeseinek. Az ügyletet az illetékes hatóságoknak is jóvá kell még hagyniuk.sodastream.jpg
  • Orbotech: az innovatív ipari berendezéseket gyártó vállalatot a folyamat- és termelésirányító rendszerekkel foglalkozó kaliforniai székhelyű Kla-Tencor vásárolta meg 3,4 milliárd dollárért.
  • Frutarom Natural: az illatok és ízek előállításával foglalkozó izraeli vállalatot az International Flavors & Fragrances vásárolta meg 7.1 milliárd dollártért.

 

Eilatba is repül a Wizz Air novembertől

Új, izgalmas szabadidős járatot indít Budapestről Eilatba a Wizz Air november 9-től. Az Eilatba látogatók élvezhetik a város gyönyörű strandjait, a csodálatos korallzátonyok látványát, a pezsgő éjszakai életet és a környék lenyűgöző sivatagi tájait. eilat_1.jpg

A Wizz Air második izraeli útvonala 2018. november 9-én indul. A szezonális járat hetente kétszer, hétfőn és pénteken közlekedik majd, így a menetrendje tökéletes akár egy napsütéses hétvégi kiruccanáshoz, de hosszabb tengerparti nyaraláshoz is.

 

 

Szólj hozzá!

Édes fehérjék hozhatnak reményt a cukorbetegeknek

2018. augusztus 02. 13:37 - Israeli Embassy

Egy izraeli vállalat, az Amai Proteins olyan édes fehérjét fejlesztett ki, amely helyettesítheti az ételekben a cukrot, nem emeli meg a vér cukortartamát és inzulinszintjét.

A gyümölcsök 99 százalékának az édesség érzete cukorból származik. Az Egyenlítő környékén azonban van néhány tucat gyümölcs, amelyek édes fehérjét tartalmaznak, nem pedig cukrot – írja az Israel24c hírportál.

sweet_protein.jpeg

Az édes fehérjét a katemfe gyümölcsből vonják ki

Mi történne, ha az édes fehérje kereskedelmi forgalomba kerülne? Ha proteint használnánk édesítőként, akkor annak a hozzáadott cukor elhagyásán túl számos előnye lenne. A szervezet a bélrendszerben az édes fehérjét ugyanúgy emésztené meg, mint más proteint. Nem növelné meg a vércukor vagy az inzulin szintet, nem terhelné meg a májat és a veséket. A mikrobiológiai hatásai sem úgy hatnának a testre, mint a cukoré. Ez azt jelenti, hogy például a fehérjével édesített cukorkák nem járulnának hozzá sem a cukorbetegséghez, sem pedig az elhízáshoz.

thaumatin_katemfe_fruit.jpg

Az édes proteint, a thaumatint a katemafe nevű gyümölcsből lehet kivonni, amelyet elsősorban Nigériában termesztenek.

Édes fehérjék előállításával az izraeli Amai Protein mellett több más vállalat is kísérletezik. A mindennapos használatának azonban egyelőre számos technikai akadálya van.

Szólj hozzá!

Izrael tovább bővíti a biotechnológiai és orvostudományi kutatás-fejlesztési központokat

2018. július 26. 14:52 - Israeli Embassy

Izrael ismét előrelépett azon az úton, amely arra halad, hogy az ország a biotechnológia területén vezető szerepet töltsön be. Három élettudományokkal foglalkozó nagyvállalat is bizalmat szavazott az izraeli ökoszisztémának.

Eli Cohen, gazdasági és ipari miniszter szerint a három multinacionális vállalat kutatás-fejlesztési központjai segítenek majd megerősíteni Izrael pozícióit a biotechnológia és orvostudomány területén. Kiemelkedő tudást igénylő munkahelyeket hoznak létre mérnöki és gyártás területen is, valamint több milliárd dollárral növelik az export teljesítményt. Ez a három vállalat 320 Izraelben is jelenlévő multinacionális céghez fog csatlakozni, amelyeknek köszönhetően Izrael nemzetközi vezető pozíciót tölt be az innováció területén, és amelyek bemutatják, hogy Izrael vonzó célpont globális vállalatok számára.

Aharon Aharon, az Izraeli Innovációs Hatóság vezérigazgatója elmondta, hogy ez a három vállalat jelentősen hozzájárul majd ahhoz, hogy Izrael tovább növekedjen, sőt új irányokat is vegyen a biotechnológia és orvostudomány területein. Ezek a kutatás-fejlesztés központok különleges tudást és tapasztalatot hoznak majd a munkaerőpiacra az izraeli innovációs ökoszisztéma egyik bázisaként.

eli_cohen_and_aharon_aharon.jpg

Eli Cohen és Aharon Aharon

Az izraeli kormányzat egy 120 millió sékeles alapot hozott létre azért, hogy támogassa három biotechnológiai és orvostudományi vállalat kutatás-fejlesztés tevékenységét. A program jelentősen hozzájárul majd a digitális egészségügy megvalósításához, és elősegíti az iparágban komoly szerepet betöltő vállalatok hosszú távú jelenlétét Izraelben. Emellett növeli az országban lévő szellemi tulajdont is, amely jelentős forrása az későbbi adóknak.

A három kiválasztott vállalat:

Change Healthcare: a világ egyik vezető beszállítója a digitális egészségügy területén. Éves bevétele 3,3 milliárd dollár. Termékeit 3300 korházban használják világszerte. Izraelben 100 szakember fejleszt IT megoldásokat kardiológiai használatra.

GE Healthcare: a chicago-i székhelyű vállalat több mint 400 munkavállalót foglalkoztat Izraelben, és főleg képalkotó eszközöket fejleszt.

Medtronic: a világ egyik vezető orvostechnikai eszköz gyártója. Izraelben 800 szakembert alkalmaz Yokneamban, Jeruzsálemben, Herzliyán és Petach Tikvában.

Szólj hozzá!

Izrael és Magyarország közös halmazai

2018. július 24. 11:48 - Israeli Embassy

Napra pontosan egy évvel ezelőtt Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök történelmi látogatást tett Budapesten. Találkozott Orbán Viktor miniszterelnökkel és a V4-országok vezetőivel. Az esemény új fejezetet nyitott Magyarország és Izrael bilaterális kapcsolataiban. Ma Jeruzsálemben találkozik a két miniszterelnök. A politikai és stratégiai együttműködési lehetőségek mellett ezúttal is napirendre kerülnek a gazdasági kapcsolatok.

gpokg-netanyahu-orban.jpg

Az elmúlt egy évben számottevő előrelépés történt Izrael és Magyarország, illetve Izrael és a V4-országok gazdasági kapcsolataiban. Több szektorban is kirajzolódtak az együttműködési lehetőségek. A közös nevező az innováció. Ez persze nem meglepő, hiszen Izrael a csúcstechnológia egyik fellegvára. A kutatás-fejlesztés területén globális vezető szerepet tölt be, GDP-jének 4,3 százalékát fordítja erre. A csúcstechnológiához kapcsolódó iparágak a gazdaság fontos és kiemelt szereplői. A munkavállalók 8,3 százaléka dolgozik ezen a területen. A GDP 12 százalékát a high-tech adja, az exporttevékenység pedig 43 százalékban kötődik hozzá.

Június közepén Izrael és a V4-országok képviselői az innováció területén folytatott képzési együttműködésről szóló megállapodást írtak alá Jeruzsálemben. Izrael egyrészt nagyra értékeli a visegrádi országok Izraelbe vetett bizalmát, másrészt biztos abban, hogy ez az együttműködés olyan szinergiákat fog létrehozni, amelyek növekedést eredményeznek a közös innováció területén.

Az innovációnak és a technológiai fejlesztéseknek fontos szerepük van a két ország kapcsolataiban. Orbán Viktor tavaly a magyar–izraeli üzleti fórumon kifejtette, hogy a világgazdaságban új korszak kezdődött. A siker legfontosabb feltétele, hogy az új technológiákat minél gyorsabban bevezessék a gazdaságba, a miniszterelnök ezt nevezte az izraeli és a magyar gazdaság közötti érintkezés legfontosabb pontjának. A KSH adatai szerint Magyarországon 172 izraeli irányítású leányvállalat működik, amelyek több mint 4500 munkavállalót foglalkoztatnak. A magyar kormány az NNG vállalattal és a Teva cégcsoporttal straté­giai partnerségi megállapodást kötött, és mindkettő számottevő innovációs tevékenységet folytat.

igo_by_nng.jpg

Szintén június közepén tartotta idei ülését a Magyar–izraeli Gazdasági Együttműködési Vegyes Bizottság. Ohad Cohen társelnök, az izraeli gazdasági és ipari minisztérium kereskedelmi biztosa szerint a sikeres kormányközi kooperációval legalább azonos fontosságú törekvés az üzleti élet szereplői közötti kapcsolatfelvétel támogatása, ösztönzése. A delegációk a zalaegerszegi autóipari tesztpálya helyszínén is egyeztettek a magyar–izraeli együttműködések lehetőségeiről. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a vegyes bizottság társelnökeként szorgalmazta, hogy a felek mielőbb töltsék fel közös projektekkel a két ország ipari kutatás-fejlesztési társfinanszírozási együttműködési alapjának 1 + 1 millió euró értékű keretét. A plenáris ülés végén megerősítették a kétoldalú kapcsolatok élénkítése melletti elkötelezettséget, és meghatározták, hogy többek között kutatás-fejlesztés, innováció, ICT és digitális technológia, űrtechnológia, közlekedés és az automatizált vezetés fejlesztésének területén kívánnak együttműködni.

Mivel Izrael és Magyarország is nagyhatalom a vízgazdálkodás területén, a szakemberek itt is biztató együttműködési lehetőségeket látnak. Ezekről az izraeli nagykövetség meghívására Alex Furman professzor, a Technion vízgazdálkodási intézetének igazgatója tájékozódott Budapesten.

Július elején a Tudományos és Technológiai Konferencián elhangzott, hogy a következő időszak EU-költségvetésének egyik nyertese az innováció lesz, és az ebből adódó lehetőségeket Magyarországnak nemzetközi együttműködésben kell kihasználnia. Ennek keretében Budapesten járt az Izraeli Innovációs Hatóság nemzetközi ügyekért felelős alelnöke. Danny Biran az izraeli ökoszisztéma jó gyakorlatait osztotta meg magyar diplomatákkal, valamint kutatás-fejlesztéssel és innovációval foglalkozó szervezetek képviselőivel. Elmondta, hogy Izraelben a kutatás-fejlesztésbe invesztált pénzek nagy része a magánszektorból származik, de az alapkutatásokra a kormányzat is tetemes összegeket fordít. Danny Biran találkozott a startupvilág szereplőivel, akikkel arról is beszélgetett, hogy hogyan lehet a képzési-akadémiai rendszert a gazdaság nyelvére lefordítani, és az állam miként tudja ösztönözni a startupokat.

Kónya Judit, Izrael Állam Nagykövet­ségének gazdasági titkára

vg_logo.png

 

 

 

 

 

 

 

Az írás a Világgazdaság üzleti napilap 2018. július 19-ei számában jelent meg.

Szólj hozzá!

Éleslátás szemüveg nélkül

2018. július 13. 12:32 - Israeli Embassy

Manapság szinte elképzelni sem tudjuk, hogy milyen lehetett, amikor szemüveg nélkül kellett leélni egy egész életet. No nem azért, mert mindenkinek jó volt a látása, hanem azért, mert a látásjavító eszközök viselésének lehetősége csak keveseknek adatott meg.

nanodrops.jpg

Ha visszamegyünk a történelemben, akkor meglepő lehet, hogy a látásjavító eszköz nem új találmány. Néró császár például a kedvenc gladiátor viadalait egy smaragdon keresztül nézte. Az első vizuális segédeszközöket azonban csak jóval később, a XIII. században fejlesztették ki olasz szerzetesek. Félhold alakú, csiszolt lencséket készítettek. A szemüveg mai formája pedig egy muranói üveggyárban született meg. A látásjavító eszközök sokáig státuszszimbólumnak számítottak, gondoljunk csak a monoklikra, amelyek a XVIII. század végén jelentek meg. Manapság a szemüveg a látásjavítás mellett már esztétikai célokat is szolgál, sokan csak a divat kedvéért hordják.

nanodrops_2.jpg

Az izraeli Shaare Zedek Medical Center és a Bar Ilan Egyetem kutatóinak munkájának eredményeként azonban egy új mérföldkőhöz érkezett a látásjavítás. Nanodrops néven egy olyan szemcseppet fejlesztettek ki, amely képes javítani a szaruhártyák rendellenességeit. A nanotechnológián alapuló szemcsepp rövid és távollátóknak is segítséget nyújthat. A Nanodrops jelenleg tesztelés alatt van, de a jövőben mindenki számára elérhető lehet ez az izraeli innováció is.

A Nanodrops promó videója megnézhető itt.

Szólj hozzá!

A gazdaság az innovációk sikeréből és bukásából is profitál

2018. július 04. 15:28 - Israeli Embassy

Danny Biran, az Izraeli Innovációs Hatóság nemzetközi ügyekért felelős alelnöke előadást tartott az izraeli innovációs ökoszisztémáról a Külgazdasági és Külügyminisztérium által szervezett Tudományos és Technológiai (TéT) konferencián Budapesten július 2-án.

Elmondta, hogy Izraelben a csúcstechnológiához kapcsolódó iparágak a gazdaság fontos és kiemelt szereplői. Az alkalmazottak 8,3 százaléka dolgozik ezen a területen, a GDP 12 százalékát a hightech adja, az export tevékenység pedig 43 százalékban kötődik hozzá. Izrael a kutatás-fejlesztés (R&D) területén globális vezető szerepet tölt be, GDP-jének 4,3 százalékát fordítja rá. (Az OECD országok átlaga 2,4 százalék a 2016-os adatok szerint.)

danny_biran.jpg

Danny Biran, az Izraeli Innovációs Hatóság alelnöke

2017-ben az izraeli vállalati exitek összértéke 24 milliárd dollár volt, amiből a Mobileye értékesítése 15 milliárd volt. Évente átlagosan 620 tranzakció történik. 5,2 milliárd dollár tőkeemelés történt. Megközelítőleg 700 új startup alakult.  A multinacionális vállalatoknak komoly szerepe van az izraeli innovációs ökoszisztémában. A high-tech termékek 50 százalékát ők fejlesztik ki a helyi innovációs központjaikban.

Izraelben a „Fő Tudós Hivatalát” (Chief Scientist Office) 1964-ben hozták létre. Később ebből alakult meg az Izraeli Innovációs Hatóság. Mindkét szervezet az emberi erőforrásokra, a pénzügyi források megteremtésére és biztosítására, valamint a kutatói infrastruktúra megerősítésre fókuszál. A piaci semlegességet és a szükséges kormányzati kockázatvállalást biztosítják.

israel_innovation_community.png

Danny Biran az előadásában feltette azt a kérdést, hogy a kormányzatnak miért érdemes támogatni a kutatás-fejlesztést? Válaszában kifejtette, hogy Izraelben a kutatás-fejlesztésbe invesztált pénzek nagy része a magánszektorból származik, de az alapkutatásokra a kormányzat is jelentős összegeket fordít. Az izraeli tapasztalat azt mutatja, hogy az R&D tevékenység velejárója a piaci bukás. Az állam a kockázatok mérséklése miatt nyújt segítséget, mert a gazdaság a sikerből és a bukásból is profitál.

Az Izraeli Innovációs Hatóság alelnöke két gyakorlati példát is említett. Az egyik az Innovation Labs. Ez egy platform, amelynek célja, hogy összehozza az iparágakat és a vállalkozókat. Ezeknek a laboratóriumoknak  ipari partnerek a tulajdonosai és ők is működtetik azokat. Olyan technológiai infrastruktúrát és szakértői hátteret biztosítanak startupok számára, amelyek nem érhetőek el kezdő vállalkozások számára Izraelben. Közösen definiálják az ipari igényeket és készítenek megvalósíthatósági tanulmányokat.  Egy-egy ilyen program időtartama 3 év. Az ipari vállalatok ösztönzői CAPEX és OPEX területen jelennek meg, a startupok pedig a koncepciójuk megvalósításához kapnak anyagi támogatást.

israels_mobile_startup_scene.jpg

A 2018-ban bevezetésre került Coding Bootcamps program lényege, hogy frissdiplomásokat versenyre ösztönözve továbbképezzen és helyezzen el technológiai pozíciókban. A bevezetés évében 250-en vettek részt a programban, és 7 győztest hirdettek.

Izrael a fentieken kívül számos más területen is ösztönzi a kutatás-fejlesztést. Összefoglalóan azonban elmondható, hogy a legfontosabb, hogy motiválttá tette a vállalatokat az innovációs tevékenységük erősítésében és folyamatos fejlesztésében.

 

 

 

Szólj hozzá!

Vilmos herceg is érdeklődik az izraeli innovációk iránt

2018. június 28. 13:51 - Israeli Embassy

A brit királyi család első tagjaként hivatalos látogatást tett Izraelben Vilmos herceg. Látogatásnak elsősorban szimbolikus jelentősége van. A cambridge-i herceg három napot töltött Izraelben. Lerótta tiszteletét a Yad Vasem holokauszt-emlékmúzeumban, találkozott Benjmin Netanjahu miniszterelnökkel és Reuven Rivlin államfővel is. Yaffo-n arab és zsidó gyerekekkel focizott. A nagy melegben pedig egy cseresznyés gazozzal koccintott az Eurovíziós Dalfesztivál győztesével, Netta Barzilaival. A Jerusalem Post tudósítása szerint Vilmos herceg a brit nagykövet Ramar Gan-i rezidenciáján találkozott az izraeli innovációs és high-tech ökoszisztéma képviselőivel is.

vilmos_herceg_orcam.jpg

Vilmos herceg a Mobileye vezetőinek másik fejlesztését, az OrCam-et teszteli

Vilmos herceg a startup világ négy termékén keresztül ismerkedett meg az izraeli csúcstechnológiával és azok hatásaival a társadalomra. Az OrCam mesterséges intelligencia segítségével, egy okos kamerán keresztül biztosít látást vakoknak és gyengén látóknak. A ReWalk egy lábakhoz erősített, komputervezérelt, villanymotoros járógép (exoskeleton). Az AlgoBrix-et gyerekek számára fejlesztették ki annak érdekében, hogy megtanulják és szórakoztatóvá tegyék számukra a programozást. A MyndLift termékkel pedig hiperaktív gyerekeket kezelnek terapeuták által vezérelt idegi válaszokkal.

Annak érdekében, hogy még jobban megismerhesse az izraeli technológiai ökoszisztémát, Vilmos herceg a nagysikerű Startra Kész Nemzet című könyv szerzőjével, Saul Singerrel is találkozott.

Vilmos herceg az izraeli innovációt dicséri ebben a videóban.  

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása