IZRAELI GAZDASÁG

Hírek, érdekességek az izraeli gazdaságról

Az El Al kockázati tőkealapjával együtt fejleszt a Boeing

2018. február 26. 13:40 - Israeli Embassy

A Cockpit Innovation, az El Al izraeli légitársaság kockázati tőkealapja stratégiai partnerségről szóló szerződést írt alá a Boeinggel. Az együttműködés pénzügyi részleteit nem hozták nyilvánosságra.

A 2015-ben, az El Al által alapított Cockpit Innovation és a világ legnagyobb repülőgépgyártója, a Boeing olyan technológiai fejlesztéseket hajt majd végre, amelyek jelentős szerepet játszanak a jövő utazásában, a légiközlekedésben és a légtér használatban.

el_al_boeing.jpg

“A Cockpit hidat biztosít számunkra a globális startup ökoszisztéma felé azokon a területeken, amelyek összhangban vannak a Boeing stratégiai terveivel, valamint elősegíti számukra azoknak a fejlődő területeknek a megismerését, amelyek a légiközlekedéshez kapcsolódnak” – mondta a Boeing vezérigazgatója, Kevin McAllister.

„A Boeing és a Cockpit együttes iparági- és a kockázati tőke tapasztalata, valamint az új technológiák elképesztő távlatokat nyitnak meg a startupok számára az utazás és a légiközlekedés területén” – mondta El Al vezérigazgatója, Gonen Usishkin.  

travel-keyboard.jpg

A Cockpit jelenleg nyolc területen dolgozik együtt startupokkal, köztük például a San Francisco-i székhelyű 30secondstofly-al, amely a mesterséges intelligenciát felhasználva egy Clair nevű utazási asszisztenst kínál az ügyfelei számára. A tel-avivi Routier szállodák, légitársaságok és hajózási vállalatok számára nyújt lehetőséget az utasokkal való real-time kapcsolattartásra anélkül, hogy bármit le kellene tölteni. A Ramat Gan-ban alapított Bidflyer pedig a légitársaságoknak segít abban, hogy csökkenteni tudják az üres helyek számát úgy, hogy a platformjukon keresztül jobb árakat kínálnak az utasoknak egy aukció során.

A Reuters értesülése szerint a Cockpit a Lufthansa Systemmel is tervez együttműködést.

Szólj hozzá!

Izraeli tudósok szuperélelmiszert készítettek elhullott almákból

2018. február 21. 11:53 - Israeli Embassy

A kereskedelemben nagy problémát jelent azoknak az almáknak az értékesítése, amelyek esztétikai okok miatt már nem felelnek meg a vásárlók igényeinek. Izraeli tudósok erre is találtak megoldást. Sérült vagy termékfelesleget jelentő almákat mentenek meg a hulladékba kerüléstől és hasznosítanak újra.

Manapság divatos az egészséges ételek egy részét “superfood”-ként emlegetni. Ezek azok az élelmiszerek, amelyek sok egészséges tápanyagot tartalmaznak, tele vannak vitaminnal és ásványi anyaggal, valamint magas az antioxidáns tartalmuk.

almafa.jpg

Az almapor vitaminokban és ásványi anyagokban rendkívül gazdag

A Nocamels tudósítása szerint az észak-izraeli Galilee Kutató Intézet professzorai másod- és harmadosztályú almákból szuperélelmiszerként használható port készítettek úgynevezett liofilizálás eljárással. Az almákat fagyasztással szárítva víztelenítették, majd a kristályosodás elkerülése miatt tejport adagoltak hozzá. Az almás tejpor tartósítószer és színezőanyag mentes lett, 100 grammonként 600 milligramm C vitamint tartalmaz, és kiemelkedően gazdag antioxidánsokban és rostokban. Az almapor kiválóan alkalmas arra, hogy élelmiszer alapanyagként hozzáadják bizonyos termékekhez, amelyeknek aztán nemcsak almaízt kapnak, hanem szuperélelmiszerként is értékesíthetőek lesznek.

Izraelben az almák 10 százaléka nem kerül sem fogyasztásra, sem pedig hasznosításra. Ez évente 25 millió sékel kiesést jelent a termelőknek. Az almapor erre a problémára is megoldást jelent.

Szólj hozzá!

Hírek, érdekességek Izraelből

2018. február 12. 10:37 - Israeli Embassy

Agrár ösztöndíjak

A jeruzsálemi Héber Egyetem Robert H. Smith Mezőgazdasági, Élelmiszeripari és Környezettudományi Kara ösztöndíjprogramokat és szakmai képzéseket hirdet mester szakos hallgatóknak és más érdeklődőknek. A jelentkezési határidő március 1. és április 15. Bővebb információ itt és itt.

50 millió dolláros befektetés sport technológiába

esport.jpg

A világszerte működő, izraeli székhelyű crowdfunding vállalat az OurCrowd bejelentette, hogy 50 millió dollárt fektet sport technológiába. Az alap 15 olyan korai fázisú startupot finanszíroz, amelyek felhasználói élményeket és elköteleződést növelő platformokat készítenek, vagy a sportolók és a közönségük közötti aktív kapcsolatot fejlesztik. Vannak olyan startupok is, amelyek eSport vagy fantasy sport szoftvereket terveznek piacra dobni.

A Simens innovációs inkubátort nyit Izraelben

A több szektorban is széleskörű mérnöki szolgáltatásokat nyújtó német Siemens is csatlakozik azokhoz a globális nagyvállalatokhoz, amelyek minél több izraeli céget és ötletet kívánnak bevonni az innovációs tevékenységükbe. A tel-avivi Sosa komplexumban elindított Siemens Dinamo program izraeli startupoknak segít abban, hogy a munkájukkal bekapcsolódjanak a Siemens fejlesztői és kereskedelmi tevékenységébe. A program valójában több, mint egy startup inkubátor, mert technikai segítség nyújtása mellett lehetőséget nyújt a Siemens külföldi szakmai partnereivel való tapasztalatcserére, és befektetőkkel való kapcsolatépítésre is. Mindezeken felül a programban való részvétel kiváló lehetőség arra is, hogy az izraeli fejlesztők termékeit és szolgáltatásait közvetlenül értékesítsék a Siemensnek. A német központú vállalat eddig csaknem 1 milliárd dollárt költött világszerte arra, hogy 180 startupba fektessen.

Vitaminok csökkenthetik az autizmus kockázatát

pregnancy_autism_vitamin.jpg

Egy tanulmány szerint statisztikailag kimutatható, hogy az autizmus kockázata csökkenthető a terhesség alatt és közben szedett folsav (B9) és multivitamin (A, B, C és D) készítmények szedésével. A felfedezést 45 300 izraeli gyermek (22 090 lány és 23 210 fiú) vizsgálata igazolja.

Szólj hozzá!

Izraelben az innovációs kultúra a „nemzeti DNS” része

2018. február 06. 13:11 - Israeli Embassy

A II. Regionális Digitális Csúcstalálkozó január végén került megrendezésre a Bálna Budapest rendezvényközpontban. Az esemény díszvendége Izrael volt.

A konferencia részvevői a szomszédos országok magas rangú kormányzati képviselői voltak. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a köszöntőjében elmondta, hogy a magasabb ütemű gazdasági növekedés elérésének kulcsa a digitális átalakulás és a versenyképesség javítása. Kiemelte: a digitális átállás egyik fontos lépcsőfoka az 5G technológia bevezetése, amely hatalmas lehetőségeket nyithat meg a gazdaság valamennyi területén.

Izraelt Yehoshua (Shuki) Gleitman képviselte. Az ország egykori chief scientist-je a több évtizedes sikeres pályafutása során számos kormányzati pozíciót töltött be. Kezdeményezője volt az izraeli innovációs kultúra kialakításának, fejlesztésének és globális mintává tételének. Jelenleg üzletemberként tudományos és innovációs projekteket menedzsel Izraelben és a Távol-Keleten.

shuki_glaitman_on_the_stage_2.jpg

Shuki Gleitman: az egyik legjobb befektetés az innováció

A konferencián Shuki Gleitmann a kormányzat szerepéről beszélt az innováció fejlesztésében. Szerinte nem létezik siker-recept, amely minden országban alkalmazható, mert mindenhol mások a prioritások és a geopolitikai státusz. Izraelben az eredmények annak köszönhetőek, hogy az innovációhoz kapcsolódó valamennyi tudományos és üzleti terület része a támogatási rendszernek, amelynek biztosítása kormányzati feladat. Az izraeli ökoszisztéma a tudományos és vállalati szféra szoros együttműködésén alapul, amelyhez kormányzati támogatás is társul még abban a fázisban is, amikor egy-egy innováció a nemzetközi piacra készül. Az állam közvetlenül nem finanszírozza a fejlesztéseket, de biztosítja azokat a törvényeket és infrastruktúrát, amelyek hozzásegítik a magánszektort az innovációhoz. Így lesz az innovációs kultúra a „nemzeti DNS” része.

shuki_on_the_stage_3.jpg

Nem létezik minden országban használható recept az innováció fejlesztésére

Shuki Gleitmann saját tapasztalataira hivatkozva felhívta a figyelme arra, hogy az innovációs kultúra természetes része a bukás is, a kormányzat viszont segíthet a vállalkozóknak a továbblépéshez. Több olyan nagyvállalatot is említett a telekommunikációs és IT szektorból, amely egyik pillanatról a másikra elvesztette a piacának jelentős részét, mert nem fordított kellő figyelmet az innovációra. Személyes pozitív példaként említette meg a Check Pointot, amely már a kilencvenes évek elején megkereste őt azzal, hogy a számítógépeknek az internet elterjedésével egyre komolyabb védelemre lesz szüksége. A vállalat nem sokkal később a tűzfalvédelem úttörője lett, mára pedig a világ egyik legjelentősebb kibervédelmi vállalata.   

Szólj hozzá!

Újabb tárgyalások magyar-izraeli oktatási- és kutatás-fejlesztési programokról

2018. január 22. 10:18 - Israeli Embassy

Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő budapesti látogatásakor megállapodott Orbán Viktor miniszterelnökkel arról, hogy mélyebb együttműködést kell kialakítani a két ország között az innováció és az oktatás területén.

A hirado.hu értesülése szerint a Magyar-Izraeli Gazdasági Együttműködési Vegyes Bizottság társelnökéként Palkovics László oktatási államtitkár közös magyar-izraeli oktatási és kutatás-fejlesztési programokról, innovációs együttműködésről és a Magyarország által biztosított Stipendium Hungaricum programról tárgyalt Izraelben a múlt héten.bar_ilan_university_tradition_of_excellence.jpg

Az egyetemközi együttműködés új szintjét mutatja, hogy Palkovics László részvételével együttes ülést tartott a Magyar Rektori Konferencia és az Izraeli Egyetemi Vezető Szövetsége. Az egyetemek együttműködését segíti az az ötven, a magyar kormány által biztosított felsőoktatási ösztöndíj, amely a Stipendium Hungaricum programban tehetséges izraeli diákoknak ad lehetőséget Magyarországon tanulni. A budapesti Milton Friedman Egyetem (korábbi Zsigmond Király Egyetem) és a tel-avivi Bar-Ilan Egyetem pedig együttműködési megállapodást írt alá.

Palkovics László az innováció területén dolgozó vállalatokkal is tárgyalt magyar kutatókkal, vállalatokkal való együttműködésről.

Szólj hozzá!

A legnagyobb izraeli cégértékesítések 2017-ben

2018. január 18. 14:24 - Israeli Embassy

Az IVC Research Center legfrissebb adatai szerint jelentősen, 19 százalékkal emelkedett az izraeli cégértékesítések értéke 2017-ben az egy évvel korábbihoz képest. Tőzsdei bevezetés, kivásárlás és egyéb vállalatértékesítési formákban 112 tranzakció történt 23 milliárd dollár értékben – adta hírül a Nocamels.

top_exits_2017.jpg

A legnagyobb deal a jeruzsálemi székhelyű Mobileye eladása volt az Intelnek 15,3 milliárd dollárért. Ezt követi a Neurodern gyógyszercég értékesítése a Mitsubishi Tanabe Pharma-nak több mint 1 milliárd dollártért. Érdemes még megemlíteni, hogy az Argus Cyber Security kibervédelmi startup-ot a Continental német autóipari konszern vásárolta meg 430 millió dollárért.

total_exits_2013_2017.png

A legtöbb tulajdonos váltás az IT és szoftver cégek (30) területén történt. Őket az internetes (24) és kommunikációs (18) vállalatok követik. Az értékesített cégek 42 százalékát amerikai és kanadai vállalatok vették meg. Huszonnyolc százalékban izraeliek között köttetett meg az üzlet. Az európaiak 13 százalékban, a kínaiak pedig 3 százalékban lettek új tulajdonosok izraeli alapítású vállalatokban.

Szólj hozzá!

Miért sikeres az izraeli gazdaság?

2018. január 09. 15:28 - Israeli Embassy

Izrael gazdasága évek óta folyamatosan növekszik. Az ország legfőbb export cikke a tudás. Számos globális vállalat nyitott kutatás-fejlesztő központot különböző városokban, ezért high-tech termékei minden iparágban megtalálhatóak világszerte. A startup ökoszisztémájára sokan best practice-ként tekintenek. Izrael világelső a GDP arányos kutatás-fejlesztés és a kutatói tehetséggondozás területén.

Az izraeli Gazdasági és Ipari Minisztérium a Twitter oldalán tett közzé adatokat a gazdaság helyzetéről, valamint ismert üzletemberek gondolatait is összegyűjtötte az izraeli sikerességről.

r_and_d_investment_in_gdp.jpg

unemployment_and_gdp.jpg

fast_numbers.jpg

multinational_corporations_located_in_israel.jpg

join_the_best.jpg

innovative_israel_bill_gates.jpg

innovative_israel_warren_buffet_jpg_large.jpg

innovative_israel_ceo_of_gm_israel.jpg

innovative_israel_vp_of_ibm.jpg

innovative_israel_google_developer.jpg

innovative_israel_bosch_ceo.jpg

innovative_israel_perrigo_president.jpg

innovative_israel_ck_hutchinson_ceo.jpg

Szólj hozzá!

Agritech mezőgazdasági kiállítás Tel-Avivban

2017. december 21. 09:18 - Israeli Embassy

Nincs még egy olyan ország, amelyik olyan látványos mezőgazdasági fejlesztéseket hajtott végre, mint Izrael. Az ötvenes évektől kezdve az izraeliek szinte csodával határos módon tették zölddé a sivatagot. De melyek ezek a módszerek?

A csepegtetős öntözési rendszer világszerte jól ismert. A szennyvíz-újrahasznosítás aránya Izraelben a legmagasabb. High-tech ország révén, a nemzetközi piacon Izrael rendelkezik a legfejlettebb mezőgazdasági technológiával a vízmelegítés és elektromos áram előállítás területén. Ezek mellett számos trendi zöld innováció is megjelent az utóbbi időben, melyekről az Izraeli gazdaság blog is beszámolt.

A szakemberek a tudásukat több csatornán keresztül is megosztják a világgal. A Mashav a Külügyminisztérium szervezeti keretén belül koordinálja a nemzetközi fejlesztési projekteket. A CINADCO a nemzetközi mezőgazdasági együttműködéseket intézi a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium részeként. A szakmai közönséget pedig az Agritech mezőgazdasági kiállítás célozza meg. Az immár huszadik alkalommal megrendezésre kerülő nemzetközi vásár és tudományos konferencia 2018. május 8-10. között kerül megrendezésre Tel-Avivban.

Bővebb információ az Agritech Israel-ről itt.

agritech-2018.png

May 8 – 10, 2018, Tel-Aviv, Israel 

International Agro Technology Exhibition & Conference

Szólj hozzá!

Hét izraeli cég a legjelentősebb mesterséges intelligencia fejlesztők között

2017. december 19. 10:48 - Israeli Embassy

A mesterséges intelligencia (AI) és az ahhoz kapcsolódó algoritmusok egyre inkább a mindennapjaink részévé válnak. A Facebook oldalunk például pontosan tudja, hogy milyen témák érdekelnek minket, és az online boltok is elég nagy pontossággal meg tudják mondani nekünk, hogy mikor milyen terméket szeretnénk vásárolni vagy éppen hová szeretnénk utazni. Az algoritmusok az egészségi paramétereinkről is tájékoztatást adnak az orvosainknak, az autóinkat pedig pár éven múlva már nem mi fogjuk vezetni.

Izraeli kutatók és startup cégek is kiemelt figyelmet fordítanak a mesterséges intelligencia fejlesztésére. A nagymennyiségű adatforgalom összegyűjtésével és elemzésével foglalkozó, San Francisco-i székhelyű CB Insights összeállított egy százas listát azokról a cégekről, amelyek a mesterséges intelligencia fejlesztésének kiemelkedő szereplői. Az „AI 100” hét izraeli céget is tartalmaz. Nevüket jó, ha már most megjegyezzük: Applitools, Cybereason, Dynamic Yield, OrCam, Prospera, Twiggle és Workey.

ai-100-market.png

AI 100 (Forrás: CB Insights)

Az Applitools applikációk vizuális megerősítésével, a Cybereason pedig kiberbiztonsággal foglalkozik. A Dynamic Yield egy marketing platformot kínál. A Prospera algoritmusokkal segíti a mezőgazdasági tevékenységet. Az Orcam egyik termékéről, a mesterséges látást biztosító MyEye-ról már az Izraeli Gazdaság blog is beszámolt. A Twiggle egy e-kereskedelemmel foglalkozó keresőmotor. A Workey pedig egy karrierfejlesztő platform.

Az Israel21c.org értesülései szerint az „AI 100” listán szereplő vállalatok 6,6 milliárd dollár értékű üzletet kötöttek 2017-ben, például a fintech, az e-egészségügy, az autótechnika és a robotika területén.

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása