A mesterséges intelligencia (AI) egyre több területen jelenik meg az életünkben. Szinte már természetesnek vesszük jelenlétét például az orvostudományban vagy videójátékokban. A Tel-Avivban megrendezett idei Eurovíziós Dalfesztiválnak köszönhetően azonban ezen a területen is nagy lépést tett Izrael. Egy programozókból és zenészekből álló csapat elkészítette az első dalt a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás technológiájának felhasználásával. Az ötlet Nimrod Shapira kreatív igazgató és digitális művész fejéből pattant ki.
Az Oracle szakemberei az Oracle Cloud felhasználásával többszáz Eurovíziós dal dallamát és szövegét gyűjtötték össze, majd Eran Hadas költő és programozóval létrehoztak egy algoritmust, amely több ezer új hangsort és szöveget alkotott. Következő lépésként Amir Sheinfeld zeneszerző és szövegíró kiválasztott pár zenei egységet, amiből Avshalom Ariel, a tavalyi Eurovízió győztes „Toy” című dal producere, elkészítette a Blue Jeans & Bloody Tears (Kék farmer és véres könnyek) című dalt. A szerzemény az Eurovíziós Dalfesztivál csillogó és vicces hangulatát ünnepeli, és egy kiábrándult szerelem történetét meséli el, amely a dal énekese és egy számítógép között köttetett.
A mesterséges intelligencia által szerzett dalt Izhar Cohen énekeli, aki 1978-ban nyerte meg a dalversenyt az Abanibi című dalával, 1985-ben pedig ötödik helyezést ért el az Oleh Oleh című dallal az Eurovízión.
A különleges Blue Jeans & Bloody Tears-t az Oracle Cloud Day konferencián mutatták be Izraelben 2019. május 14-én.