IZRAELI GAZDASÁG

Hírek, érdekességek az izraeli gazdaságról

Vízgazdálkodási képzés nyugat-balkáni vízügyi szakértők számára

2018. december 11. 16:13 - Israeli Embassy

Vízgadálkodási tréninget tartott a Külgazdasági és Külügyminisztérium és az Izraeli Nemzetközi Fejlesztési Együttműködésért Felelős Ügynökség (MASHAV) november közepén Budapesten. A két ország 2015 óta szervez szakmai képzéseket a kevésbé fejlett térségek, régiók számára. A továbbképzés célja, hogy Izrael és Magyarország szaktudásának átadása révén szorosabb együttműködés alakuljon ki a meghívott országokal.

Az öt napos képzésen magyar és izraeli vízgazdálkodási szakértők tartottak előadást négy balkáni ország vízügyi szakemberei számára. Az Albániából, Montenegróból, Szerbiából és Macedóniából érkező résztvevők áttekintést kaptak Izrael és Magyarország vízgazdálkodási tudásáról. A szeminárium fő témája az integrált vízgazdálkodással kapcsolatos tapasztalatok megosztása volt, ezen belül is a víztisztítás, az árvízvédelem, a szennyvízkezelés, a csepegtetéses öntözés, valamint az aszálykezelés kérdései.

Izraelből Hezi Bilik, a Izraeli Vízügyi Hatóság egyik korábbi vezetője érkezett. Azokról a víztechnológiai megoldásokról tartott előadásokat, amelyeket izraeli mérnökök fejlesztettek ki és a világ minden részén hasznosíthatók.

hezi_bilik_mashav.jpg

„Bár vízügyi szempontból az egyes országok adottságai eltérők, a városi vízellátás és szennyvízkezelés problémái jórészt azonosak. Az izraeli mérnökök azonban részben a különbségek, vagyis azon hátrányok miatt dolgozták ki megoldásaikat, amelyek miatt a víz náluk sokkal nagyobb kincs, mint Magyarországon” - mondta Hezi Bilik a Világgazdaságnak. „Izraelben például az egyik fő alapelv a mérés. Amit nem mérünk, azt irányítani sem tudjuk. Mérni kell a vízfogyasztást, a víz nyomását, veszteségét és használatának időbeli eloszlását, hogy az így kapott adatok alapján döntéseket lehessen hozni, és azokat megvalósítani” – tette hozzá. Az izraeli vízhálózatot említette példának, amelynek tavalyi vesztesége 10,7 százalék volt, míg a londonié 30 százalék fölötti, a manilaié 66. Az európai átlag 25-30 százalék, Izrael pedig 5 százalékot tűzött ki célul.

mashav_szekszard_visit.jpg

A Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság által felügyelt tiszai árvízvédelmi rendszerek bemutatása (Fotó: KKM)

Hezi Bilik a balkáni szakemberekkel meglátogatta a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóságot is Szolnokon, ahol a nemzetközileg is elismert magyar árvízvédelmi rendszer egyes létesítményei a gyakorlatban is bemutatásra kerültek. Továbbá megtekintették a Fővárosi Vízművek Zrt. által működtetett, világszínvonalú csepeli szennyvíztisztító telepet is. A tréning a VIZITERV közreműködésével valósult meg.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://israelieconomyinhungary.blog.hu/api/trackback/id/tr5814471940

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása