Két startupot díjaztak a Tokaj-Zemplén térség által inspirált innovációjukért, a Wáberer György kormánybiztos által meghirdetett TokajTech Startup Programban résztvevő pályázók közül. A Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács, a Startup Campus és az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures közös programjának befektetési ülésén az iBarel 20 millió forintos kezdőtőkebefektetési ajánlatot kapott, míg a cWine a program szakmai partnere, Izrael Állam budapesti Nagykövetségének különdíját nyerte el.
A startupok innovációja hozzájárul a régió fejlődéséhez, amelynek motorja a minőségi borászatra és gasztronómiára épülő idegenforgalom – közölte Wáberer György, a kezdeményezés fővédnöke, a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanácsának elnöke, Mint mondta, hiszi, hogy Tokaj–Zemplén jövője a fiatal vállalkozók kezében van.
A 20 millió forintos kezdőtőke befektetési ajánlatot elnyerő iBarel csapat fejlesztése egy forradalmi találmány, ami ötvözi a hagyományos hordós érlelés ízvilágát és nagyszerűségét a korszerű, acél tartályos érlelési technológia előnyeivel. Az Izrael Állam budapesti Nagykövetsége által mentorációs különdíjban részesített cWine pedig a borászatok értékesítését segítő, a borkedvelőknek digitalizált élményt nyújtó marketing megoldásukkal tűntek ki.
A TokajTech program Demo Day eseményén Yacov Hadas-Handeslman nagykövet arról is beszélt, hogy egy fiatal cégnek az első évek túléléséhez sokkal többre van szüksége, mint egy jó ötletre. Egy gyorsan változó piacon az üzleti sikerhez és a versenyképességhez több terület mélyreható ismerete is fontos a marketingtől kezdve a pénzügyig”. A nagykövet szerint a siker kulcsfontosságú eleme a szerencse is. „A labdarúgáshoz hasonlóan néha csak a futballcipő hegyére van szükség a gólszerzéshez” – mondta.
A 2021-ben először elindult TokajTech Startup Programban a Tokaj-Zemplén térség fejlesztése ihlette a csapatokat a borászat, a gasztronómia, illetve szállástechnológiához és turizmushoz kapcsolódó területeken. A program résztvevői a befektetés lehetősége mellett olyan, a startup alapításhoz szükséges elméleti és gyakorlati alapokat sajátíthattak el tapasztalt szakamberektől, mint például az üzleti modell kidolgozása, pénzügyi tervezés, versenytárselemzés, piackutatás, valamint a piacra lépés stratégiájának kialakítása, majd a képzés záró szakaszában kifejezetten a befektetési ülésre készültek fel a legjobbak. A kezdeményezést olyan neves iparági szakemberek is támogatták visszajelzéseikkel, mint a fővédnök Wáberer György, a Tokaj Borvidék Fejlesztési Tanács elnöke és üzletember, valamint szakmai védnökként Ifj. Szepsy István, borász és üzletember, a Szepsy Pincészet vezetője, dr. Vinnai Balázs, üzletember, startup befektető és mentor, többek közt a Codecool alapítója, a W.UP elnöke és befektetője, továbbá az IVSZ elnöke és dr. Szepesi Richárd, üzletember, idegenforgalmi befektető.
A program további partnerei voltak a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, a CheckINN, a győri Széchenyi Egyetem és az erdélyi Xponential Transylvania.
Fotók: Startup Campus