IZRAELI GAZDASÁG

Hírek, érdekességek az izraeli gazdaságról

Izraeli-magyar együttműködési lehetőségek a jövő technológiáiban

2017. november 03. 10:15 - Israeli Embassy

A világ egyik vezető innovációs központjának számító Izrael kormányzati, egyetemi és vállalati vezetőivel tárgyalt az együttműködés lehetőségeiről a kutatás-fejlesztés, biotechnológia, önvezető autók, mesterséges intelligencia, kiberbiztonság és lézerfizika területein Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) oktatásért felelős államtitkára.  

A szeptemberben a Magyar-Izraeli Gazdasági Együttműködési Vegyes Bizottság társelnökének kinevezett Palkovics László a kormányzati szinten elérhető eredményekről tárgyalt többek között Avi Simhonnal, az izraeli miniszterelnök gazdasági főtanácsadójával és Ami Appelbaummal, az izraeli innovációs hivatal elnökével.

Sajtóközleményében az Emmi hangsúlyozta: már létrejött közös fejlesztések és a Magyarországon tanuló több száz izraeli fiatal azt mutatja, hogy az oktatás területén jelentős érdeklődés van a kapcsolatok mélyítése iránt. A szakmai és tudományos együttműködés fejlesztésén túl az egyetemi vezetőkkel folytatott megbeszélések célja annak feltárása volt, hogy a magyar egyetemi kutatások eredményeit hogyan lehetne a fejlett izraeli innovációs környezetre alapozva üzleti céllal hasznosítani.

fuel_choices_summit_web_banner.jpg

Palkovics László több olyan innovatív vállalattal is tárgyalt, amelyek együttműködésre törekszenek, vagy már jó kapcsolattal rendelkeznek magyar egyetemekkel, kutatókkal és vállalatokkal.

Jó alapot jelent a továbblépéshez a kutatás-fejlesztés két kiemelkedő hazai projektje, a zalaegerszegi járműipari tesztpálya, valamint a szegedi lézerközpont és a kapcsolódó tudományos park. Mindkét fejlesztés iránt nagy érdeklődést tanúsítottak az izraeli kutatók és vállalatok - közölte a tárca.

Az államtitkár látogatását a jövő közlekedési megoldásaival foglalkozó nemzetközi Fuel Choices and Smart Mobility Summit konferencián tartott előadásával zárta. A szakmai közönség meggyőződhetett arról, Magyarország infrastrukturális és szakmai szempontból is felkészült, hogy élenjárjon a hazai gazdaság húzóágazatának számító gépjárműipar jövőjének kialakításában.

Forrás: kormany.hu

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://israelieconomyinhungary.blog.hu/api/trackback/id/tr4613146362

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása